II. Hollandiai Diaszpóra Iskolatábor – Tábori tudnivalók

Ez a tábor 2023.október 16 október 20 -ig tart, Zeewoldeben, egy kimondottan iskolai táboroztatásra alkalmas területen. 

Épületen belül van egy közösségi tér, hálószobák, mosdó helyiségek. A ház körül egy kisebb terület van tűzrakóhellyel, de a közvetlen környezetünkben van sátorozásra alkalmas terület, erdős terület, nyílt víz is.

Parkolási lehetőség a park bejáratánál van, pár perces sétatávolságra, ugyanis a házhoz nem lehet bejönni autóval.   

A tábor menete, programjai:

Hétfőn (október 16-án) délelőtt várjuk a gyermekek/táborozók érkezését, 11-kor szeretnénk elkezdeni a programot. A tábor vezetők már korábban, a helyszínen lesznek!

Táborunk témája Károly Róbert és a lovagkor, ehhez kapcsolódóan lesznek a foglalkozások megtartva. Délelőttönként iskolai foglalkozások, délután pedig kézműves illetve szabadtéri cserkész, játékos feladatok lesznek. Esténként tábortűzzel zárjuk a napunkat. A tábor ideje alatt magyar nyelven beszélünk, játszunk!

Mindenképpen fontos a kényelmes, koszolható ruházat, cipő, érdemes egy kulacsot (kis műanyag üveg), kis hátizsákot hozniuk a gyerekeknek. Abban az esetben, ha egy kicsit messzebbre sétálunk, jól jön, ha van náluk innivaló! Amennyiben megoldható legyen 2 kinti, és egy benti lábbelije (2 cipő, 1 papucs vagy 2 cipő,1 tornacipő) A lényeg, ha esős időt fogunk ki, legyen egy száraz lábbelije amire le tudja cserélni, ha átázik, illetve a házon belül, hogy ne vigyük be a koszt a hálótermekbe. 

Nagy hálótermek vannak, emeletes ágyakkal. Lányok lányokkal alszanak, fiúk fiúkkal. Néhány felnőtt vezetővel. Hálózsák és lepedő, kispárna szükséges. Amennyiben nincs, úgy lepedő, ágynemű. 

Zuhanyzó, wc külön a fiúknak,lányoknak biztosított.

Október 20-án délután el kell hagynunk a szállás területet, így a programot legkésőbb 11:00 – kor zárjuk. Korábban lehet jönni, ki lehet vinni a cuccokat az autókba,segíteni, ha szükséges, de zárás után tudnak hazamenni a gyerekek. 

További információ a szállással kapcsolatban: 

Étkezést saját kezűleg biztosítjuk.

Tábor díja: 

  • Egy gyermek esetén 150 EUR 
  • Testvérpár (2 gyermek) 250 EUR
  • Felnőtt (segítő/vezető) 100 EUR

A táborra jelentkezés az alábbi linken történik:

https://jelentkezes.cserkesz.eu/86

Jelentkezési határidő: 2023.október 5.

Legkésőbb október 10-ig kérjük a tábordíj rendezését az alapítvány számlájára! Kérjük a közleményben tüntessék fel a gyermek vezetéknevét! Pl. Diaszpóra tábor, regisztrációs szám

Név: StiHon – Stichting voor Culturele ondersteuning van Hongaarse jeugd in Nederland en West-Europa
Bankszámla: StiHon
iban: NL13 BUNQ 2047 9766 42 
swift: BUNQNL2AXXX

A táborra való jelentkezés a tábordíj befizetésével lesz végleges!

Bármi egyéb felmerülő kérdésük van, kérem keressenek nyugodtan!

StiHon alapítvány vezetősége

Elindult a jelentkezés a II. Hollandiai Diaszpóra Iskolatáborra

Kedves érdeklődők!

A mi nappal elindult a jelentkezés a II. Hollandiai Diaszpóra Iskolatáborra!

Alább olvashatjátok a meghívót is, valamint letölthetitek melyet megmutathattok gyermekeiteknek is.

Légy részese egy királyi kalandnak!

Időpont: 2023. október 16-20

Helyszín: Scoutcentrum Harderhaven, Harderdijk 12, 3898 LP Zeewolde

Képzeld el, hogy visszarepülsz az időben, a középkori Magyarországra, ahol Károly Róbert király életét és korszakát ismerheted meg közelebbről. Ezen az ötnapos utazáson nem csupán a történelem könyveket lapozgatjuk, hanem valódi kihívásokkal találkozunk. Cserkészjátékok során ügyességed, bátorságod és leleményességed is próbára lesz téve, mintha csak egy középkori lovag kihívásait kellene teljesítened.

Esténként tábortüzek mellett gyűlünk össze, ahol középkori meséket hallgathatsz, és érezheted a királyi udvar meleg, közösségi hangulatát. A kézműves foglalkozásokon pedig belekóstolhatsz az akkori életbe, és saját kezűleg alkothatsz valamit, amely ezt a különleges korszakot idézi.

Merülj el velünk ebben a varázslatos korban, érezd át, hogyan alakította és építette Magyarországot egy nagy király, és tapasztald meg a középkor kihívásait és szépségeit!

Jelentkezési határidő: 2023. október 5. csütörtök.

Tábor díja: 

  • Egy gyermek esetén 150 EUR 
  • Testvérpár (2 gyermek) 250 EUR
  • Felnőtt (segítő/vezető) 100 EUR

Szeretettel várunk a táborba!

Az alábbi linken tudtok jelentkezni:
Jelentkezés

Letölthető meghívó:
Meghívó

Véget ért a tábor – I. Hollandiai iskolatábor – 2022.ápr.30. – 2022.máj.6.

Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!” – Hangzott el május 6-án kora délután a többek számára ismerős kiáltás, ugyanis véget ért az I. Diaszpóra Iskolatáborunk Vierhoutenben.

A népmesék világában éltünk, hiszen már ébredéskor elhangzott a jól ismert dallam. A reggelit követően Horváth Márta (népmesemondó, bábszínész, illusztrátor), naponta gondoskodott arról, hogy különleges előadásmódban hallhassuk az ismeretlen, vagy jóllehet ismerős történeteket. A történeteken keresztül, a délelőtti órákban a maarsseni Kincskereső Oskola pedagógusai tartottak érdekes és tartalmas foglalkozásokat, velük fejlesztettük, bővítettük tudásunkat. Az egyénileg elkészített lapbook-ok emlékeztetnek minket a feldolgozott témák sokszínűségeire, tanulságaikra. Délutánonként a mozgásé volt a főszerep, az izgalmas és szórakoztató játékokért a 70. sz. Attila Cserkészcsapat felelt. A délutáni kézműves foglalkozások is népszerűek voltak, szebbnél szebb pulik, tulipánok, tarisznyák, kendők nádsípok, fafaragások készültek. A pogácsa és a garas nélkül pedig nem tudtak volna útra kelni lelkes leányaink, legényeink péntek délután. Kalandjaik során nem maradhatott el a boszival való találkozás, az ördöggel való küzdelem, a lovagi torna, az éjszakai kihívás, és persze a népzenével való ismerkedés sem. A magyarországi Flaska Banda és Pacsura Dávid (néptáncos és cserkész) fáradhatatlanul gondoskodtak a talpalávaló muzsikáról, és a táncról.

A hét végére igencsak bővült népdalismeretünk. Nemcsak a kézműves foglalkozások alatt felcsendülő hangszereknek, vagy a vacsora előtti muzsikának, de az esti énekléseknek, a szabadidőben, a tóparton, sőt a szoba sarkában táncra perdüléseknek köszönhetően csütörtök este egy fergeteges táncházban vettünk részt. A Flaska Banda népzenei koncertjét követően tartottuk a táncházat, egymást követték a jobbnál jobb, és a héten megismert népdalok, táncok.

Pénteken nehéz szívvel ugyan, de boldogan engedtük haza legényeinket, leánykáinkat. A “küzdelmes” napok alatt egy összeszokott, vidám, élményekkel teli csapat lettünk, ugyanakkor  kellően el is fáradtunk a sok tennivalóban.

Mindenesetre izgatottan várjuk lesz-e folytatás, hiszen ha egyszer sikerült,miért ne sikerülne még egyszer? Találkozunk jövőre?

A tábor célja – I. Hollandiai iskolatábor – 2022.ápr.30. – 2022.máj.6.

A Diaszpóra Iskolatáborok célkitűzése

Célunk, egy olyan magyar környezetet teremteni, ahol a magyar származású, magyarul beszélő gyerekek testi és lelki biztonságban fejleszthetik magyar nyelvkészségüket. Az iskolatábor tartama alatt, a délelőtti tanítási órákon kívül a gyerekeknek lehetősége nyílik népi játékok tanulására, kézműveskedésre, valamint délutánonként néptánc tanulásra és egyéb szakköri foglalkozásokra. A tábor folyamán alkalmuk adódik kirándulásra is. A foglalkozásokon korosztályok szerint, osztályokba rendeződve vesznek részt, így mindenki a korának megfelelő tananyagot sajátíthatja el. Mivel kötelező magyar nyelven beszélni, így a tábor ideje alatt garantáltan fejlődik a nyelvtudásuk, színesedik a szókincsük. Az oktatásban magyar tanárok, valamint cserkészvezetők is részt vesznek. A vezetők igyekeznek minden gyerekkel kiemelt figyelemmel együttdolgozni. Az iskolatáborban évről évre új témákat dolgoznak fel, amik a tábor témájául szolgálnak. A keretmesének, a sok játéknak, kézművekedésnek, táncnak, kirándulásnak, és más programnak köszönhetően, az iskolatábor az intenzív tanulás mellett vidám táborozásként szolgál, és a gyerekek garantáltan maradandó élményekkel távoznak haza.

Tábor céljai, hogy…

  • minden táborozónak javuljon a magyar tudása, és hogy magyarabb magyarnak érezzék magukat a tábor után, megerősödve magyar tudatukban
  • a tábori program nívós legyen és a gyermek új tudással, tehetséggel és szakértelemmel menyjen haza
  • minden táborozó fizikai és lelki biztonságban élje át a tábort; egy olyan légkört teremtve, amiben a felnőttek és gyermekek megtanulják egymást becsülni és szeretni
  • a konfliktusokat őszintén de szilárd kézzel tudjuk megoldani
  • a vezetők és felnőttek is érezzék a sikerélményt, és hogy a kihívástól nőjenek ők is