Események

A változásból erő

Köszöntünk a StiHon Alapítvány (Hollandiai és Nyugat-európai Magyar Ifjúsági és Kulturális Alapítvány) és a Tudatos Öregedés Hálózat közös eseményének regisztrációs felületén. A StiHon célja nemcsak a gyermek-és ifjúsági közösségfejlesztés, hanem a magyar diaszpórában élő felnőttek mentális jóllétének támogatása és a szakmai hálózat erősítése is. Ennek jegyében a Tudatos Öregedés Hálózattal közösen egy kapcsolódásra és fejlődésre teret adó eseményt hozunk létre, A változásból erő – Reziliencia a mindennapokban workshopot, amelynek vendégei és egyben trénerei:

Al Ghaoui Hesna (író, újságíró, média pszichológus, reziliencia tréner) és Milánkovics Miléna (Gestalt terapeuta, Tudatos Öregedés társalapítója, Budapesti Gestalt Intézet társ-ügyvezetője) 

Reziliencia a mindennapokban

workshop

Fedezzük fel együtt, hogyan találhatunk erőt a nehéz helyzetekben, hogyan alakíthatjuk a kihívásokat lehetőséggé, és hogyan őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat a mindennapokban.

Az élet folyamatos változás. Szerepeink, kapcsolataink az életünk során folyamatosan változnak, rengeteg váratlan helyzetekkel találkozunk, veszteségeket élünk át. Mindez bizonytalanságot, félelmet ébreszthet bennünk. 

Ugyanaz a helyzet nem mindenkire hat ugyanúgy. Van, akit megállít, más viszont képes továbblépni és új utakat találni. Mi segít ebben? Hogyan találhatjuk meg belső és külső erőforrásainkat a nehéz helyzetekben?

A reziliencia azt a képességet jelenti, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni a nehéz, váratlan helyzetekhez, hogyan tudjuk feldolgozni a veszteségeket, illetve, hogyan tudunk – tudunk-e egyáltalán – újra egyensúlyba kerülni és továbbhaladni. 

Jó hír, hogy a reziliencia fejleszthető!

Ha szeretnéd jobban megérteni, hogyan működsz nehéz helyzetekben, és szeretnél több belső kapaszkodót találni a mindennapok kihívásaihoz, szeretettel várunk erre a közös felfedezőútra.

Mi kerül fókuszba?

A workshop során megállunk és ránézünk arra, hogy

  • mi táplálja a félelmeidet,
  • mire van valódi ráhatásod,
  • hogyan tudsz tudatosabban reagálni a bizonytalanságra,
  • milyen belső és külső erőforrásokra támaszkodhatsz,
  • és hogyan találhatsz új nézőpontokat a változások közepette.

A közös napunk során arra keressük a választ, hogyan fordíthatjuk a félelmet a fejlődés szolgálatába, hogyan építhetünk rezilienciát, és miként találhatunk új nézőpontokat a nehézségek közepette. Erre a közös felfedezőútra hívunk téged, hogy felfedezd és megerősítsd velünk belső erődet.

Gyakorlati tudnivalók: 

Időpont: 2026. szeptember 26. (szombat) 9.30-16.00
Helyszín:
Amstelveen, Orion 3.,De Meent Ontmoetingscentrum

Részvételi díj (tartalmazza a teát, kávét és a napközbeni snacket)
Early bird (2026. augusztus 20-ig) 95 euró
Normál díj (2026. augusztus 21-től) 120 euró

Jelentkezés az alábbi linkre kattintva: Jelentkezési link. A regisztráció a díj befizetésével válik érvényessé.

Kérdés esetén kapcsolatfelvétel az  info@stihon.eu e-mail címen keresztül.

A workshop vezetői és a folyamat támogatói:

Al Ghaoui Hesna (újságíró, író, reziliencia tréner)

Közel tíz éven át dolgoztam külpolitikai újságíróként és haditudósítóként a világ különböző konfliktuszónáiban. Az ott szerzett tapasztalatok alapvetően formálták a világról és az emberi működésről alkotott képemet. Nap mint nap láttam, hogy a félelem, a veszteség és a bizonytalanság hogyan alakítja az életünket, ugyanakkor azt is, hogy milyen rendkívüli belső erő rejlik az emberekben a legnehezebb helyzetekben is.

Ez vezetett a reziliencia, a trauma és a poszttraumás növekedés kutatásához. Fulbright-ösztöndíjasként a Berkeley Egyetemen vizsgáltam, hogyan képesek egyes emberek a krízisekből megerősödve továbblépni. Azóta előadásaimon, workshopjaimon és írásaimban is azt keresem, hogyan válhatnak a félelmeink és a nehéz élethelyzetek a fejlődés forrásává. A könyveimben is ezekkel a kérdésekkel foglalkozom. A Félj bátran a félelem megértéséről szól, a Miért pont én? pedig arról, hogyan találhatunk kapaszkodókat a krízisekben, és hogyan válhatnak ezek a tapasztalatok a fejlődésünk részévé.

Hiszem, hogy a reziliencia nem velünk született adottság, hanem olyan képesség, amely egész életünk során fejleszthető. A workshopon közösen fedezzük fel, mit tanulhatunk a változásról, a félelemről és a belső erőről.

Milánkovics Miléna (Gestalt terapeuta, a Tudatos Öregedés társalapítója, a Budapesti Gestalt Intézet társ-ügyvezetője)

Gestalt terapeutaként – és magam is életközépi változásban járva, két fiatal felnőtt anyjaként – hosszú évek óta kísérem az embereket életük fordulópontjain, amikor a változás, a bizonytalanság és a jövővel kapcsolatos kérdések új megvilágításba kerülnek.

A Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítójaként immár nyolc éve dolgozom azon, hogy a hosszabb életet és az élet második felét ne elsősorban veszteségként, hanem tudatos döntésekre és személyes felelősségvállalásra épülő életútként értelmezzük. Klienseimmel végzett munkám során nap mint nap látom, milyen különbözően éljük meg a változásokat, és hogy ugyanaz az élethelyzet egyszerre kelthet félelmet, bizonytalanságot és nyithat teret új lehetőségeknek.

Azt tapasztalom, hogy ezekben az átmeneti időszakokban olyan alapvető kérdések értékelődnek újra, mint az egészség, a család, a hivatás, a kapcsolataink vagy az életcéljaink. Munkám során újra és újra azt látom, hogy amikor kíváncsian fordulunk a félelmeink felé, és felismerjük, mire van valódi ráhatásunk, a bizonytalanság közepette is nagyobb szabadsággal és tudatossággal tudunk dönteni a saját életünkről.

Pálfalvi Ivett 

A nap házigazdája, Hollandiai és Nyugat-európai Magyar Ifjúsági és Kulturális Alapítvány társalapítója, a Vitalped oktatási és kulturális menedzsment alapítója, pedagógiatanár, közösségszervező

Pedagógiatanárként, intézményi kommunikátorként és újságíróként, valamint több év ifjúsági és önkéntes koordinátori tapasztalattal érkeztem Hollandiába 2013-ban, hogy nemzetközi környezetben is továbbfejlesszem szakmai utamat. Már az első évektől kezdve a főállásaim mellett aktívan kapcsolódtam a magyar diaszpóra közösségéhez is. Iskolákban tanítottam, közösségi és kulturális rendezvényeket szerveztem, majd 2018-ban alapítottam meg a Vitalped oktatási és kulturális menedzsmenttel foglalkozó vállalkozást. Azóta hazai és nemzetközi ifjúsági, valamint felnőttképzési projektekben dolgozom projektmenedzserként, tananyagfejlesztőként és kommunikációs szakemberként. Kiemelt szakterületeim a közösségfejlesztés, az interkulturális kommunikáció, az önszabályozó tanulás, fenntarthatóságra nevelés és a médiapedagógia.

2020-ban társaimmal létrehoztuk a StiHon alapítványt, amelynek célja a gyermekközösségek támogatása mellett a szakmai, szülői és felnőttoktatási közösségek közötti kapcsolódások erősítése a diaszpórában.

Számomra kiemelten fontos, hogy ezekben a hálózatokban ne csak együtt dolgozzunk, hanem jól is legyünk. A mostani workshop is ezt a szemléletet képviseli: a szakmai kapcsolódások erősítésére és a felnőttek mentális jóllétének támogatására fókuszál.

Örülünk, hogy itt vagy! Várunk szombaton! Jelentkezem a workshopra.

Link: https://forms.gle/LN5VpHJTwZgHDcX79

Cím: 1188 AM,  Amstelveen, Orion 3. De Meent Ontmoetingscentrum

Itt a 3. lapszám!

Online családi magazinunk új száma izgalmas visszatekintőkkel, szuper programajánlókkal és inspiráló tartalmakkal vár.

Nyugat-európai, többnyelvű létünk színes mindennapjaiból válogattunk: örömpercek, kihívások, lehetőségek.
Gyermekfoglalkoztatók, interjúk és nevelési témák – ahogy mindig, most is szívvel-lélekkel.

Tartsatok velünk, lapozzatok bele!

Interjú – Palotás Petra íróval ès Bánhalmi Norbert fotóművésszel

Gyermekrovat – Magyarra Hangolva közreműködésével

Természetjáró tippek várnak és még sok más.

A változásból erő – Reziliencia a mindennapokban

Workshop

Az élet folyamatos változás….ugyanaz a helyzet nem mindenkire hat ugyanúgy….képesség, ami fejleszthető!

Közös felfedezőútra invitálunk, belső kapaszkodót találni a mindennapok kihívásaihoz…Mi kerül a fókuszba? Kik lesznek jelen?

További információ az Aktuális oldalon!

IV. Hollandiai Diaszpóra Iskolatábor

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a StiHon alapítvány szervezésében a hétvégi magyar iskolák és a 70.Attila cserkészcsapat közreműködésével a diaszpóra iskolatábor.

Mi várható?

  • Élményalapú tanulás, sok kaland, tábori hangulat, kirándulás, kézműveskedés, szórakozás és sok nevetés! A nap végén a klasszikus tábortűz sem maradhat el – ami minden évben az egyik legnagyob kedvenc.

Helyszín: Scoutcentrum Baarn

Időpont: 2026.április 26 – május 2.  (meivakantie)

Korosztály: 7–16 év

Tábordíj: 160 euró, testvérkedvezmény van. Fiatalabb vagy épp idősebb gyerekek jelentkezése is lehetséges.

 🏠 Szállás: házban emeletes ágyakon, vagy sátorban a bátrabbaknak

  

Várunk benneteket sok szeretettel – legyen ez a tavasz egyik legszebb közös élménye!


Klára, mint KCSP ösztöndíjas Hollandiában

A Hollandiai és Nyugat-Európai Magyar Ifjúsági és Kulturális Alapítvány (StiHon) ezúton is szeretné köszönetét kifejezni a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának, hogy ismét lehetőségünk adódott fogadószervzetként részt venni az általuk meghirdetett, északi félteke országaiban megvalósuló 2025/26. évi Kőrösi Csoma Sándor Programban. Fogadószervezetként a Hollandiai Magyar Szövetséggel közösen mentoráljuk Gremsperger Klára hollandiai munkáját.

Az alábbi linkeken találhatók Gremsperger Klára KCSP ösztöndíjas adatlapja, cikkei melyek hollandiai tartózkodása alatt születnek:

Klára adatlapja https://www.korosiprogram.hu/osztondijasaink/gremsperger-klara

Klára cikkei https://www.korosiprogram.hu/hirek/4644

Reméljük az ösztöndíjas munka mellett lehetőség adódik új barátságokra, ismeretségre, szebbnél szebb új élményre szert tenni.
Jó munkát Klára!

Megérkezett a Nyugat-európai Horizont 2. száma

Megjelent a Nyugat-európai Horizont digitális családi magazinunk 2. száma! 

Betekintést nyújtunk a múzeumpedagógia, a képzőművészet és a sport világába. Visszatekintő rovatunk, a könyvajánlónk és a gyermekrovatunk ezúttal is színes és vidám témákkal vár gyerekeket és felnőtteket. Nyári és őszi programajánlónk számos ötletet kínál a felejthetetlen pillanatokhoz.

Kellemes olvasást és jó szórakozást kívánunk!

KCSP ösztöndíjas Hollandiában

A Hollandiai és Nyugat-Európai Magyar Ifjúsági és Kulturális Alapítvány (StiHon) ezúton is szeretné köszönetét kifejezni a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának, hogy lehetőségünk adódott fogadószervzetként részt venni az általuk meghirdetett, északi félteke országaiban megvalósuló 2024/25. évi Kőrösi Csoma Sándor Programban. Fogadószervezetként a Hollandiai Magyar Szövetséggel közösen mentoráltuk Mörk Leonóra hollandiai munkáját.

Az alábbi linkeken találhatók Mörk Leonóra KCSP ösztöndíjas adatlapja, cikkei melyek hollandiai tartózkodása alatt születtek:

Leonóra adatlapja https://www.korosiprogram.hu/osztondijasaink/mork-leonora

Leonóra cikkei https://www.korosiprogram.hu/hirek/mork.leonora

Reméljük az ösztöndíjas munka mellett lehetőség adódott új barátságokra, ismeretségre, szebbnél szebb új élményre szert tenni.
Köszönjük Leonóra!

Megérkezett a Nyugat-európai Horizont első száma!

Megérkezett a Nyugat-európai Horizont első száma!

Kedves Olvasóink!

Örömmel mutatjuk be vadonatúj online magazinunkat, amely a nyugat-európai magyar közösségek pezsgő életébe kalauzol el benneteket.

  • Izgalmas interjúk – Bornai Szilveszter zenésszel és Horváth Márta bábművésszel.
  • Könyvajánló – Európát bejáró magyar szerzők műveivel.
  • Filmajánló – A brutalizmus nyomában.
  • Programtippek – Érdekes események szerte Európában.
  • Gyermekrovat – Játékos tanulás és kreatív kihívások a kicsiknek.

Legyünk együtt részesei ennek az inspiráló utazásnak! Kattints az alábbi linkre, és töltsd le ingyenesen az első lapszámot.

Ne felejtsd el megosztani barátaiddal is!

#HorizontMagazin #Közösség #Kultúra #MagyarokEurópában #OlvassVelünk