Véget ért a tábor – I. Hollandiai iskolatábor – 2022.ápr.30. – 2022.máj.6.

Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!” – Hangzott el május 6-án kora délután a többek számára ismerős kiáltás, ugyanis véget ért az I. Diaszpóra Iskolatáborunk Vierhoutenben.

A népmesék világában éltünk, hiszen már ébredéskor elhangzott a jól ismert dallam. A reggelit követően Horváth Márta (népmesemondó, bábszínész, illusztrátor), naponta gondoskodott arról, hogy különleges előadásmódban hallhassuk az ismeretlen, vagy jóllehet ismerős történeteket. A történeteken keresztül, a délelőtti órákban a maarsseni Kincskereső Oskola pedagógusai tartottak érdekes és tartalmas foglalkozásokat, velük fejlesztettük, bővítettük tudásunkat. Az egyénileg elkészített lapbook-ok emlékeztetnek minket a feldolgozott témák sokszínűségeire, tanulságaikra. Délutánonként a mozgásé volt a főszerep, az izgalmas és szórakoztató játékokért a 70. sz. Attila Cserkészcsapat felelt. A délutáni kézműves foglalkozások is népszerűek voltak, szebbnél szebb pulik, tulipánok, tarisznyák, kendők nádsípok, fafaragások készültek. A pogácsa és a garas nélkül pedig nem tudtak volna útra kelni lelkes leányaink, legényeink péntek délután. Kalandjaik során nem maradhatott el a boszival való találkozás, az ördöggel való küzdelem, a lovagi torna, az éjszakai kihívás, és persze a népzenével való ismerkedés sem. A magyarországi Flaska Banda és Pacsura Dávid (néptáncos és cserkész) fáradhatatlanul gondoskodtak a talpalávaló muzsikáról, és a táncról.

A hét végére igencsak bővült népdalismeretünk. Nemcsak a kézműves foglalkozások alatt felcsendülő hangszereknek, vagy a vacsora előtti muzsikának, de az esti énekléseknek, a szabadidőben, a tóparton, sőt a szoba sarkában táncra perdüléseknek köszönhetően csütörtök este egy fergeteges táncházban vettünk részt. A Flaska Banda népzenei koncertjét követően tartottuk a táncházat, egymást követték a jobbnál jobb, és a héten megismert népdalok, táncok.

Pénteken nehéz szívvel ugyan, de boldogan engedtük haza legényeinket, leánykáinkat. A “küzdelmes” napok alatt egy összeszokott, vidám, élményekkel teli csapat lettünk, ugyanakkor  kellően el is fáradtunk a sok tennivalóban.

Mindenesetre izgatottan várjuk lesz-e folytatás, hiszen ha egyszer sikerült,miért ne sikerülne még egyszer? Találkozunk jövőre?