Diaszpóra Iskolatáborok kerettörténete a 2022-es évre – Magyar népmesék

A magyar népmesék világa semmihez sem hasonlít, mégis minden korosztályt megfog valamivel.

Gyerekként együtt izgultunk a szegény ember legkisebb fiával, szurkoltunk neki, hogy kiállja a próbákat, szorítottunk, hogy legyőzze a sárkányt, és elnyerje jutalmul a királylány kezét. De kacagtunk az oktondi rátótiakon is, ahogy a szőcsön, aki lóvá tette az ördögöket is, vagy épp a székely menyecskén hahotáztunk, akitől az ördög is fejvesztve menekült. És igaz, hogy a szegény embernek annyi gyereke volt, mint a rosta lika, de kitartása és furfangossága végül elnyerte méltó jutalmát, és meggazdagodott.

Ezért is választottuk a Diaszpóra Iskolatáborok kerettörténetének a magyar népmesét.

Ahogy Csukás István mondta:

A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is.